EGAL-TEAM Kft. | 2017.12.13
Facebook E-mail
/

Hozzávalók 12 darabhoz:
50 dkg (1 csomag) leveles tészta
10 dkg mascarpone
15 dkg sajt
7 dkg vaj
1 tojássárgája
1 evőkanál liszt
1,5 dl tej

őrölt fehérbors

Elkészítés:
Az előnyújtott leveles tésztát szobahőmérsékleten hagyjuk teljesen felengedni. Ezután vágjuk fel 12 egyenlő csíkra, majd szorosan, úgy, hogy a tészta fedje egymást, tekerjük rá a formákra. Ezután egymástól kicsit távolabb, helyezzük rá egy tepsire.
Tegyük be előmelegített forró sütőbe, majd süssük szép pirosra (én légkeverésnél 180 fokon sütöttem).
A sütőből kivéve hagyjuk pár percig hűlni, majd óvatosan szedjük le a formáról, és hűtsük ki teljesen.
Egy serpenyőbe öntsük bele a tejet, majd adjuk hozzá a lisztet, a tojássárgáját, a mascarponét, 5 dkg reszelt sajtot, ízlés szerint sózzuk, és szórjuk meg őrölt borssal. Ezután robotgéppel keverjük simára, majd tegyük fel a tűzre, és szép lassan, állandó keverés mellett főzzük sűrűre.
Amikor a massza már elég sűrű, vegyük le a tűzről, és hűtsük ki teljesen.
A kihűlt masszához adjuk hozzá a vajat és 5 dkg reszelt sajtot, majd robotgéppel keverjük alaposan össze. Amennyiben még szükséges, ízlés szerint sózzuk meg.
Töltsük a sajtos masszát egy habzsákba, majd töltsük meg a teljesen kihűlt tésztarolókat. Ezután mindkét végét mártsuk bele a maradék reszelt sajtba.