EGAL-TEAM Kft. | 2017.11.23
Facebook E-mail
/

A gyümölcsnek közel ezer fajtája van, a termés színe a fehéres sárgától a mély bordóig terjed, nagysága és alakja a kicsi kerektől a nagy szív alakúig ugyancsak sokféle, héja vékony és vastag is lehet. Tudatos emberi szelekciónak, nemesítéseknek köszönhető ez a változatosság: a közös ős a közel-keleti származású, savanykás erdei, vad- vagy madárcseresznye.
A Földközi-tenger medencéjében már az ókorban termesztették az „istenek eledelét”. A legenda szerint Lucullus hadvezér vitt először egy nagyobb szemű fajtát a perzsa hadjáratról Rómába (i.e. 64-ben), mivel katonái nagyon megszerették a szomjoltó gyümölcsöt. A nemesített fajták hazánkban csak a török uralom idején terjedtek el. A Távol-Keleten is honos gyümölcs virágzásához kötődik a japánok tavaszköszöntő ünnepe.
A fajták a nevüket településekről-területről, névadó hírességről és/vagy jellegzetességről egyaránt kapták, például Májusi korai, Münchebergi korai, Valerij, Pomázi hosszúszárú, Jaboulay, Szomolyai fekete, Solymári gömbölyű, Sunburst, Germersdorfi, Hedelfingeni, Kavicscseresznye, vagy az éréséhez köthető névnapokról kapta nevét a Margit-, a Linda-, a János- és a Katalin-cseresznye. Hazánkban nagyon kedvelt a nagy, ropogós, kevésbé érzékeny Badacsonyi cseresznye. Átlagos energiaértéke 100 grammban 70 kcal (295 kJ).
Tanács a vásárláshoz
Ha nem mászhatunk fel a kertünkben a fára, akkor a piacra kell mennünk a csemegéért: mivel nem utóérő, viszont hamar megromlik, figyelmesen vizsgáljuk meg a gyümölcsöt! Érett, ép, foltmentes, kemény és fényes héjú legyen, szárral együtt vegyük, mert úgy lassabban romlik, és frissességét a szár élénkzöld színén láthatjuk. Maximum egy hétig áll el hűtőszekrényben, mosatlanul és kiterítve. Ne nyomódjanak egymáshoz a szemek! Ha nagyobb mennyiséget vásárolunk, fagyasszuk le!
A cseresznye 78−82 százaléka víz, a római katonák ezért oltották vele eredményesen szomjukat. A természetgyógyászat a vesetisztító, vértisztító gyümölcsök közé sorolja, ezáltal bőrújító is, jó a pattanások ellen. Csökkenti a vér húgysavszintjét, ezért az ízületi megbetegedések, például a köszvény megelőzésében is bizonyított hatása. A reumát is enyhíti, és segít a cukorbetegségben szenvedőknek. Enyhe hashajtó hatása van, ezért szorulással küszködőknek ajánlott a fogyasztása. Szárából tisztító, vízhajtó, méregtelenítő hatású teát készíthetünk.
Alacsony a zsír- és a fehérjetartalma, viszont sok szénhidrát és növényi rost van benne. A vitaminok közül az A, a B1, a B2, a B6 és a C jelentős, így erősíti az immunrendszert, gátolja a daganatos elváltozások, szív - és rendszeri problémák kialakulását. Sok ásványi anyagot és nyomelemet vehetünk magunkhoz a cseresznyével: folsavat, foszfort, kalciumot, káliumot, nátriumot, kobaltot, és kiemelkedően sok vasat. Fogyasztása segíti a fogak és csontok fejlődését, ezért gyerekeknek kifejezetten ajánlott, káliumtartalma a zavartalan izomműködésért, a normál vérnyomásért, a megfelelő szívritmusért felelős.
A bogyós gyümölcsökben általában található antocián erősíti és rugalmassá teszi az érfalat, gátolva az érelmeszesedés kialakulását. A cseresznyének gyulladást gátló, fájdalomcsillapító hatása is van, és a nátha kezelését is kiegészíti. S természetesen minél érettebb a cseresznye, annál édesebb, tehát gyümölcscukor-tartalma annál magasabb.
Salátától a pálinkáig
Cseresznyéből sokféle ínyencséget készíthetünk. A friss gyümölcs fogyasztása kézenfekvő, emellett gyümölcssaláta alkotórésze lehet, tehetjük pitébe, rétesbe, piskótába, pohárkrémekbe, kompót készíthető belőle, befőttnek vagy lekvárként tartósíthatjuk. Finom csemege a kandírozott cseresznye, mag nélkül aszalva a mazsolát is helyettesíti. Cukorban sűrűre főzve az arab világban közismert csemege. Az italokat tekintve gyümölcsléként, szörpként, alkoholos likőrként, koktélok alkotóelemeként használhatjuk fel. A fekete fajtákból gyümölcsbort készíthetünk. Az EU-ban védett magyar termék az egri cseresznyepálinka. Francia különlegesség, hogy az erjedő cseresznyéhez hozzáadják az összetört magok egy részét, így a pálinka a mandulához hasonlatos mellékízt kap. Magja egyébként nyersen enyhén mérgező, de olajként (a magot összetörve, vizesítve és desztillálva) a keserű mandulaolaj helyett használható egyéb ételek elkészítésénél. Leveleit fehérborba áztatva különleges aperitif.
FONTOS!
Sok friss cseresznye elfogyasztása után ne igyunk vizet! A gyümölcs héján lévő élesztőgombákat a tömény gyomorsav pusztítja el, de ha a felhígított emésztőnedvek nem elég erősek, akkor az élesztőgombák erjesztő hatása miatt puffadás, gyomorfájás alakulhat ki.
Cseresznyeleves felnőtteknek
Hozzávalók: 50 dkg cseresznye, 1,5 dl száraz vörösbor, 1,5 dl tejszín, 1 evőkanál finomliszt, fél citrom leve, egy darabka citromhéj, kis darabka fahéj, szegfűszeg, kristálycukor, csipet só
Elkészítés: A gyümölcsöt megmossuk, leszárazzuk, kimagozzuk. A sót, a citromhéjat, a fahéjat és a szegfűszeget 5 dl vízbe szórjuk, 5 percig forraljuk, leszűrjük, és a levet visszaöntjük a lábosba. A lisztből és a tejszínből habarást készítünk. A cseresznyét a fűszerezett lébe tesszük, és hozzáöntjük a citrom kicsavart levét. Annyi cukorral ízesítjük, hogy kellemesen pikáns maradjon. Felforraljuk, és még 5 percig főzzük. Hozzáadjuk a tejszínes habarást, megint öt percig forraljuk, végül a bort is beleöntjük, és levesszük a tűzről. Kihűlve tálaljuk.
Sült hús cseresznyés vöröskáposztával
Hozzávalók: 4 szelet sertéshús, 35 dkg cseresznye, 1 fej vöröskáposzta, 1 dl száraz bor, 3 darab savanykás alma, 2 fej hagyma, citromlé, babérlevél, olívaolaj, borókabogyó, só, őrölt feketebors, ecet, cukor
Elkészítés: Az almát és a káposztát csíkokra vágjuk, összedolgozzuk, és meglocsoljuk citromlével. A kockára vágott hagymát pici olajon megpároljuk, hozzákeverjük a káposztás almát. Ehhez adjuk a bort, a babérlevelet, a borókabogyót, a sót, a borsot, és körülbelül egy órán át az egészet lassú tűzön pároljuk. Az utolsó pár percben hozzáadjuk a cseresznyét, végül a cukrot és az ecetet. Eközben a sertésszeleteket sóval, borssal natúr megsütjük. Főtt burgonyával tálaljuk.