Barion Pixel
EGAL-TEAM Kft. | 2024.03.28
Facebook E-mail
/




A retket már az ókori Kínában és Japánban is nagyon kedvelték, gyógyszerként használták, és sok étel alapját képezte. Ekkor már a Földközi-tenger vidékén is nagy népszerűségnek örvendett a retek, ami az ókori egyiptomiaknál a hagyma és a fokhagyma mellett a piramisépítő munkások napi étrendjének szerves részét képezte. Az ókorban fogyasztott retkek jelentős része még a Nyugat-Ázsiában, Európában őshonos vadon termő retekfajták valamelyike volt, de a hellenisztikus korra már a gyökérzöldség háziasított formáját ették a görögök, s később a rómaiak.
Az ókori Görögországban annyira tisztelték a retket, hogy arany másolatokat készítettek róla, amiket az isteni Apolló számára ajánlottak fel. A középkor már kevesebb népszerűséget tartogatott a reteknek, amely a veszekedés és a viszály szimbólumává vált. Mivel a retek kapcsolatban állhatott a gonosszal, ezért a fogyasztás előtt gyakorta tették ártalmatlanná azzal, hogy megszentelték.
Angliába a XVI. század elején érkezett meg a retek, mint gyógynövény. Az angolok vesebetegségek, bélbetegségek és bőrproblémák kezelésére alkalmazták, majd ott is elterjedt, mint ízletes zöldségféle. A gyökérzöldség széles körben való elterjedése azonban I. Erzsébet uralkodása idejére tehető. Ekkor már gyakorta fogyasztott előételnek számított. A retek az Újvilágba a XVII. században érkezett meg, ahová angol telepesek vitték magukkal. Egyes források szerint 1629-ben Massachusetts-ben már termesztettek retket. A XVIII. századra Amerikában már tízfajta retket fogyasztottak.
A kellemes, lágy ízű vajretek kitűnő helyen van a legtöbb tavaszi salátában, friss köretben. Nagyon jó partnere a káposztának, javasolt a coleslaw salátánkba egy kevés retket is reszelni, nem bánjuk meg. A hónapos retket a tartalmasabb szendvicsekbe, különféle tortillákba, wrapokba is érdemes belecsempészni, illetve a szép piros, ress gumókat savanyítani is érdemes, hogy nyárra is velünk maradjon az üde retek-élmény.
A retek ezen kívül kitűnő választás, ha keleties hangulatú, wokos zöldséges egytálételeket vagy köreteket készítünk. A különféle párolt zöld köretekben szintén ott a helye, nagyon jó partnere a többi gyökérzöldségnek. Olajban is kisüthetjük: a gumókat hagyhatjuk egyben, vagy zöldséghámozóval vékony körökre szedhetjük és bő olajban retekchipset süthetünk belőle.

A retek leveleit sem szabad kidobni, hiszen ehető és sokféle módon terítékre kerülhet. A retek leveleit adhatjuk különféle kevert salátákhoz, készíthetünk pestót, de a retek levélzete krémlevesként vagy főzelékként is megállja a helyét.
Krémlevesnek rendkívül könnyű elkészíteni a reteklevelet, csak egy kevés krumplit főzzünk vele, ha megfőtt a krumpli, akkor tejföllel vagy tejszínnel habarjuk be és turmixoljuk az egészet krémessé. Kis fűszeres igazítás után már tálalható is.
A retket azonban nem csak az ízéért érdemes fogyasztani, mert tele van ásványi anyagokkal, vitaminokkal. Nagy mennyiségű C-vitamin tartalma mellett sok benne az A-, B1-, B6-vitamin, valamint a kalcium, magnézium, réz, mangán, vas és a tiamin is. A vas felszívódását segítendő folsav is található a retekben.
A retek jótékony hatással van az érrendszerre, segít a keringési problémák orvoslásában, bőrproblémák esetén is jól alkalmazható, enyhén vizelethajtó, s a bélrendszer karbantartásában is fontos szerepe van. Ezen kívül a retek gyulladáscsökkentő hatással is bír. Gyomorproblémák esetén azonban a túlzott retekfogyasztás nem javasolt. A retek a fogyókúrázók számára is jolly joker, hiszen karban tartja az emésztőrendszert, s vízhajtó, májtisztító hatása mellett, magas rosttartalma tökéletes alapot szolgáltat a diétás étrendhez.
RETEKLEVÉL-PESTO
Hozzávalók: 2 csokor vajretek, 5 dkg parmezán, 2-3 gerezd fokhagyma, 3 evőkanál olívaolaj, 1 bő marék fenyőmag, ½ lime leve, frissen őrölt feketebors
Elkészítés: A vajretek levelét lecsavarom, folyó víz alatt alaposan megmosom. A fenyőmagot száraz serpenyőben megpirítom. Egy edénybe helyezem a lecsöpögtetett leveleket, a fenyőmagot, a darabokra tört sajtot, a fokhagymát, hozzáöntöm az olívát, a lime levét, majd botmixerrel krémesítem. A krémet ezután fűszerezem, majd pirítóssal kínálom.