Barion Pixel
EGAL-TEAM Kft. | 2024.03.29
Facebook E-mail
/




November táján minden becsületes hedonista tisztsége Szent Mártonról és a hozzá kötődő derék fehér szárnyasokról szót ejteni, mert ennek a szép madárnak igen nemes alkatrészei a melle, combja, de legfőképpen a mája, amit ha jól készítenek és túlzásokba nem esnek, élménnyé válik minden falatja.
Szent Márton (K.u. 316-380), aki egyébként Pannoniában, valószínűleg Saváriában (Szombathelyen) született, emberséges, egyszerű, vallásos életével már a kortársak idején nagy népszerűségre tett szert az egyházon belül. Szentté avatása után szinte egész Európában komoly kultusz kapcsolódott hozzá. A liba egyébként akkor került legendáriumába, amikor hívei és az egyház vezetése tours-i püspökké választották.
November 11-én az európai népek nagy részénél szokás ma is libahúst, libából készült ételt fogyasztani. A libafogyasztás szokása valószínűleg Franciaországból származik, és Svédországban elsősorban a városi kézművesek és a nemesek körében volt divatos, mivel a szegényebbek ritkán tudták megengedni maguknak a libahús, így más szárnyasokkal, kacsával vagy tyúkkal helyettesítették. Az állat minden részét felhasználták a Márton- lúdjából készített ünnepi vacsorához. Svédországban például a vacsora édes, fekete levessel kezdődik (svartsoppa), amely a liba véréből készül, és ezt egészítették ki többféle gyümölcspürével, lekvárral, alkohollal és különlegesebb fűszerekkel. A "feketelevest" különböző belsőségekből készült ételek követték, azután libamájkolbász, aszalt szilva és burgonya került az asztalra. A libát almával és aszalt szilvával, egyéb gyümölccsel is megtöltötték, s több órás sütése közben, hogy száraz húsát ellensúlyozzák, s íze is zamatosabbá váljék, saját zsírjával locsolták.
Magyarországon emellett divatossá vált a szalonnával való tűzdelés. A csontokat is megfőzték, a levéből vagy leves vagy besűrítve mártás készült. Szinte minden országban a liba zsírját is kisütötték, ami tepertőjével együtt hosszú ideig eltartható, finom ételnek számított már a középkorban is. Szlovéniában pld. szokás volt az ünnepi lakoma után az asztalon hagyni a csontokat és az ételmaradékot, ezzel is kedveskedni az arra járó jó lelkeknek. Az elfogyasztott Márton-lúd mellcsontjából, esetleg gerincéből sok helyen jósoltak is, a következő tél keménységére vagy épp enyheségére. Ha a csont fehér volt havas tél következett. Magyarországon azt is mondták néhány helyen, hogy Márton fehér lovon jár, sok havat hoz.
A Márton-lúd fogyasztásának hagyománya szorosan kötődik az újbor fogyasztásához. Nem véletlen az egybeesés, hisz épp novemberre fejeződik be a must borrá alakulása. Márton emiatt a nagyobb borvidékeken az Új-bor védőszentje is. A bor és a liba gyorsan össze is kapcsolódott, német területen már a 12. században a Márton-ludat „szüreti vagy préslibának" is nevezték.
Liba a lábosban
A liba - szárnyasoknál sötétebb - húsa nagyon ízletes, kifejezetten jól illenek hozzá a zöldfűszerek (rozmaring, kakukkfű, zsálya), a fokhagyma, a hagyma, de bátran kísérletezhetünk erősebb, karakteresebb fűszerezéssel is.
A liba igen jól hasznosítható jószág. Bár leggyakrabban a mellehúsát és a combját fogyasztják, de aprólékból, sőt még a nyakbőréből is készíthetünk különféle ételeket. Ezen kívül még meg kell említeni a liba máját, ami külön ínyencségnek számít, főleg ha hízott libáról beszélünk. A pecsenye libamáj is jól elkészíthető, de az igazi különlegesség a tömött állatok mája.
Magyarországon a libát leggyakrabban egyben sütik, illetve sült libacombot készítenek. Nagyon kedvelt a liba hájából készített tepertő és a zsír, amivel nem csak főzni érdemes, hanem reggelikhez, vacsorákhoz megtartani. A zsírt arra is felhasználhatjuk, hogy különféle ételeket abáljunk benne, illetve az elkészített pástétomok légmentes fedésére is tökéletesen alkalmas. A libazsír kellemes íze nagyon jól illik a pörköltekhez, különféle húsételekhez, de egy igazi sörkorcsolya készítésénél is érdemes a receptben szereplő zsiradéknak legalább egy részét libazsírral kiváltani.
HÍZOTT LIBAMÁJ ZSÍRJÁBAN
Hozzávalók: 40 dkg máj, 4-5 gerezd fokhagyma, kevés só (3-4 csipet), 50 dkg libaháj
Elkészítés: A májat legalább két órára hideg vízbe áztatom, a fokhagymagerezdeket megpucolom. A libahájat 2-3 cm-es kockára vágom
2 literes lábosban közepes tűzön kb. 30 perc alatt kisütöm, majd leszűröm.
A kisült libazsírban fedő alatt megsütjük a libamájat. Az idő leteltével a zsírt megolvasztom, majd a májat belefektetem, melléteszem a fokhagymát, és 90 fok körüli hőmérsékleten rotyogtatom (nem forralom). Időnként hústűvel megszúrom, s amíg bármennyi rózsaszín húslé kibugyog belőle, hagyom még egy kicsit abálódni. Végül egy fedhető tálba kiszedem a májat, majd a zsírt kicsit sózom, a fokhagymákat kipecázom és a zsírt a májra öntöm. A tálat lefedem, és a hűtőbe teszem. Ha megkötött a zsír, akkor a máj esetlegesen kiálló részeit külön bekenem.
ZSÁLYÁS LIBACOMB
Hozzávalók: 4 méretesebb libacomb, 1 marék friss zsálya, 4 gerezd fokhagyma,1 nagyobb vöröshagyma, 1-2 dl édes vörös desszertbor, 2 dl csirkealaplé, só
Elkészítés: A fokhagymát és a hagymát összevágom, egy nagy tálba teszem, hozzáadok egy maréknyi sót és a felvágott zsályát. Elkeverem a fűszereket, majd jól bedörzsölöm a combokat, és amennyire lehetséges, meg is töltöm őket a keverékkel. Egy olyan tepsit választok, amibe alulra grillrácsot tudok tenni. Erre fektetem a fűszeres combokat, majd a tepsit a 185 fokos sütőbe tolom, kerek egy órára. Amíg sül, néhányszor leöntöm alóla a zsírt, amit egy külön edényben gyűjtök. Amikor letelik az egy óra, a combok alól és mellől összegyűjtöm a fűszermaradványokat, a tepsi aljából a sűrűjét, amit beleöntök egy szószfőzőbe.
A húst addig sütöm, amíg omlós nem lesz, közben a szószfőzőben szósszá sűrítem az alaplevet, a bort és a tepsi alján lelt pecsenyelevet. Krumplipürével kínálom.