EGAL-TEAM Kft. | 2017.09.20
Facebook E-mail
/

Szinte minden népnek, nemzetnek megvan a maga kipróbált, sokszor évszázados történettel rendelkező kenyere. Mi azonban most, az új kenyér ünnepén elsősorban a saját mindennapi kenyerünkről beszéljünk.
A kenyér története
A gyűjtögető életmódot folytató ősember a magvakat először természetes formájában, majd a tűz megismerésével megpörkölve rágcsálta el. Hamarosan rájött arra, hogy a rágás fáradságos, időigényes elfoglaltság, sokkal egyszerűbb, ha vízzel megfőzve kását készít. Egyszerűbbé vált munkája, amikor felfedezte, hogy a sokáig puhuló magvakat meg is lehet őrölni, vízzel pedig lepény készíthető. A régészek gyakran találtak olyan nagyméretű lapos edényeket, amelyekben feltehetően lepényeket lehetett sütni. A lepényből – azaz a kovásztalan kenyérből – fejlődött ki a kovászos kenyér.
Étkezésre legkorábban árpát és zabot használtak. A rozs a népvándorlás korában terjedt el, a búza pedig a hagyományok szerint Ázsiából származik. Az ősmagyarok már az óhazában a téli szállások környékén étkezési célra gabonát termesztettek. A lepénykészítés fárasztó munkáját asszonyok végezték.
A fehér kenyér a középkorban már státuszszimbólum volt, amit csak a gazdagok engedhettek meg maguknak. Egy hétköznapi halandónak be kellett érnie a rozsból vagy árpából készült – ma már tudjuk – egészségesebb kenyérrel.
Magyarországon a kenyér máig a táplálkozás fontos pillére: egyes adatok szerint évente nagyjából 80 kilót falunk fel belőle. Tény, hogy honfitársaink kedvence még mindig a fehérkenyér, azonban egyre többen vásárolnak fűszerezett, magokkal vagy rostokkal dúsított pékárut. A félbarna kenyér maximum 85 százalék búza- és minimum 15 százalék rozsliszt keverékből készül, s jellegében inkább a búzakenyerekhez áll közelebb. Ha a rozsliszt tartalom meghaladja a 40 százalékot, akkor már rozs- vagy barnakenyérről beszélünk. Kevesen tudják, hogy az alföldi kenyér – habár búzakenyér – 10 százalékos rozstartalommal bír, és egy százalék margarint is tartalmaz, amitől aztán tovább marad friss. A tönkölybúzából készült kenyér a közönséges búzából készült pékáruhoz képest ötször annyi hasznos anyagot tartalmaz.
Hogyan készül a házi kenyér?
A Pallas nagy lexikona szerint „a jó házikenyér készítése a következő: Miután a kenyérsütés előestéjén megszitáltuk a használandó lisztet, ezt teknőbe vagy cseréptálba helyezzük s közepén kezünkkel gödröt csinálva, beleöntjük a langyos vízzel elkevert kovászt, melyet kevés liszttel lágyan elkeverünk s letakarva a következő reggelig langyos helyen hagyjuk. Másnap 3 órával a sütés előtt egy kevés élesztőt teszünk az este megkészített kovászhoz, sót, köménymagot, vagy ánizst s körülbelül 8 liter liszthez 4 liter vizet. Ezen anyagot jó negyedóráig egyenletesen dagasztva, ha búzaliszttel dolgozunk, a tálban kelesztjük lágymeleg helyen 2 és fél - 3 óráig, ha rozslisztből készítjük, a kenyeret azonnal kiszakasztjuk s a meglisztelt kenyérruhát a kosárban elhelyezve, beletesszük, s ott megkelni hagyjuk. A jól megkelt kenyér még egyszer oly magas a kelés után, mint előtte, mire kemencében kétórai egyenletes hőfoknál kell megsütni.”
Jellemző magyar kenyérfajták
Fehérkenyér, félbarna kenyér, búzakenyér kenyér, rozsos kenyér, többgabonás, búzacsírás kenyér, kenyerek olajos maggal, szójás kenyér, korpás kenyér, burgonyás kenyér (krumplis kenyér). Természetesen vannak ezektől eltérő kenyérféleségek, ilyenek a cipó, a kalács, a lepény kenyér, a gyümölcskenyér, az extrudált kenyér, a kukoricás kenyér, a graham kenyér, a formázott kenyér, az ánizskenyér és a kétszersült is.
Augusztus 20. nemzeti ünnepünk, melyet 1949 óta az Új Kenyér Ünnepeként is ünneplünk. Bár bevezetése politikai akarat és nem szokás vagy néphagyomány útján történt, a "mesterséges hagyomány" találkozott a szélesebb rétegek értékrendjével, így elfogadott hagyománnyá vált ünneplése. Az ünnep jelképe a nemzeti színű szalaggal átkötött kenyér.